2019. 02. 11

Újra műsoron a Vakok

Februártól újra látható a kolozsvári színház 2017-ben, Botond Nagy rendezésében bemutatott Vakok című előadása. A Maurice Maeterlinck, Samuel Beckett, Hajas Tibor, Pilinszky János és Pier Paolo Pasolini szövegeit egyaránt felhasználó előadás február 15-én 20 órától tekinthető meg a nagyszínpadra épített stúdiótérben, majd legközelebb február 27-én és március 13-án látható.

A rendező elmondása szerint Maeterlinck szövegét kiindulópontnak használták az előadás létrehozása során, egy tágasabb univerzum feltárásához. A harmonikus és örömteli csapatmunka során megszülető előadás alapkérdése a halállal való viszony boncolgatása volt, mely Maeterlinck A vakok című drámájában is megjelenik. Botond Nagy megfogalmazásában az elkészült előadás az őszinte személyességet sem nélkülöző techno-poétikus installáció, melynek a zene és a vizuális elemek is egyenrangú szereplői.

Az alkotók megfogalmazása szerint ez az előadás nem tesz ígéreteket és nem magyarázkodik. Nem akar több lenni, mint ami: egy kollázs. Kollázs a korról, amibe évezredek óta folyton beleszületünk, a sutaságainkról, ahogy elbeszélünk egymás mellett, figyelem- és szeretetéhségünkről.

Az előadásban Viola Gábor, Váta Loránd, Szűcs Ervin, Ötvös Kinga, Platz János, Marosán Csaba, Kicsid Gizella, Kántor Melinda, Kató Emőke, Imre Éva, Farkas Loránd, Bodolai Balázs, Árus Péter és Albert Csilla látható.

Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint a www.biletmaster.ro weboldalon.