2018. 08. 20

Színházsátor ötödik alkalommal a Kolozsvári Magyar Napokon

Ötödik alkalommal vesz részt a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Színházsátor programjaival a Kolozsvári Magyar Napokon. A sátor visszaköltözik a Farkas utcába, ahol pénteken és szombaton várja majd a fesztiválutca látogatóit.

A kolozsvári színházban a 9. Kolozsvári Magyar Napok alatt előadásokra is sor kerül: csütörtökön, augusztus 23-án 18 órától a stúdióban a békéscsabai Jókai Színház Tamási Áron Ősvigasztalás című művét mutatja be Béres László rendezésében. A dráma alaptémája az ember és természet organikus kapcsolatának megszűnéséből adódó feszültség, a mű az ősi pogány kultikus szertartások hangulatát idézi meg.

Szombaton, augusztus 25-én 19 órától az elmúlt évad egyik legsikeresebb bemutatója, az Adrian Sitaru által rendezett Illegitim című előadás lesz műsoron. Mindkét előadásra jegyek vásárolhatók online a www.biletmaster.ro weboldalon, valamint a színház jegypénztárában.

A Színházsátor pénteken és szombaton, augusztus 24-én és 25-én várja a látogatókat. A már hagyománnyá vált Bolhapiac ismét megnyitja kapuit, a színészek kedvenc ruháinak, könyveinek, ékszereinek megvásárlásával ezúttal is jótékonysági célokat támogat a színház.

Pénteken, augusztus 24-én kerül sor az évek során a közönség egyik kedvenc színházsátras programjává vált Garázskvízre. A kvízt színházi Ki vagyok én? társasjáték követi, melyben színházi hírességeket ismerhet fel egy felnőtt és egy gyerekcsoport.

A szombati sátorprogramot gyerekeknek szóló, a társulat tagjai által vezetett drámajátékok indítják, a játékba felnőttek is csatlakozhatnak. Majd az elmúlt évben nagy sikernek örvendő Kincskeresés a színházban kalandjáték új kiadására kerül sor. A kincskeresésre csapatok jelentkezését a reka.biro@huntheater.ro e-mail címen várják.

A Magyar Napok alatti hőségben a színház hűvösebb, ismeretlen zugaiba is ellátogathatnak az érdeklődők. Pénteken és szombaton is lesz kulisszalátogatás színészek vezetésével, mindkét nap 13-16 óra között; a csoportok óránként indulnak. A kulisszalátogatásra előzetes jelentkezés szükséges a krisztina.rado@huntheater.ro e-mail címen vagy a 0755145203-as telefonszámon.