2018. 03. 19

A Rosmersholm a POSzT versenyprogramjában

A kolozsvári színház Rosmersholm című előadását beválogatták a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába. Az előadás június elején lesz látható Pécsett.

A június 7–16. között megszervezett színházi találkozó programját ezúttal Regős János és Térey János válogatták, a 2017. március 1. és 2018. március 10. között bemutatott előadásokból. A versenyprogramban hét nagytermi és hét stúdióelőadás szerepel, amelyek a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházi termében kerülnek majd bemutatásra.

Az Andriy Zholdak által rendezett Rosmersholmot „olyan hatalmas erejű belső égés működteti, hogy az előadás magától felrobban. Törnek a virágvázák, porrá zúzódnak a csészék, az ételt szétdobálják – az anyag kínszenvedése ez, olykor mindenféle magyarázat nélkül. Még az anyagtalan is részt vesz a pusztításban, egy vihar képében, amely a tóra néző nagyméretű ablakon át tör be a házba. Ehhez társul még a két alkalommal is előforduló kőzuhatag. Ezt az egész belső lángolást valamiféle távolítás, „kimértség” érzése közvetíti – a tudati érzékelést szélsőséges gesztusok kompenzálják. A belső kiáltás voltaképpen a dobhártya mélyén érzékelt üvöltés. A Zholdak által elképzelt Rosmersholm olyan, mint amikor egy ház a szemünk láttára maga alá temeti a lakóit. És, mint minden összeomlás, ez is zajjal és fájdalommal jár.” – írja Oana Bogzaru kritikus az előadásról.

A Rosmersholm legközelebb április 6-án, pénteken 18 órától van műsoron a kolozsvári színház nagytermében.  Az előadásban Imre Éva, Bodolai Balázs, Jerovszky Timea, Kicsid Gizella és Bács Miklós / Viola Gábor látható.