2018. 02. 26

Újra műsoron a Suttogások és sikolyok a kolozsvári színházban

Újra műsorra tűzi a kolozsvári színház az Andrei Șerban által rendezett Suttogások és sikolyok című nagysikerű előadást. Az Ingmar Bergman azonos című filmje alapján készült előadást 2010. januárjában mutatta be a kolozsvári színház. Az intézmény az előadás felújításával a 100 éve született filmrendező emléke előtt tiszteleg.

A Suttogások és sikolyok elnyerte a 2010-es év legjobb előadásának és legjobb rendezésének járó UNITER-díjat, Bogdán Zsoltot pedig a legjobb férfi főszereplő díjával jutalmazták. Az előadásban szereplő nőket Pethő Anikó, Kató Emőke, Kézdi Imola, Varga Csilla és Albert Csilla játssza.

Andrei Șerban rendező írja az előadásról: „Bergman a forgatások előtt próbált a színésznőivel. Megpróbáljuk feltárni, hogyan kezdődött ez a projekt. Megpróbáljuk elképzelni, hogy hogyan válik a színpadi fikció valósággá, megfejteni az egyik legnagyobb rendező és négy kiváló színésznő alkotásának titkát. A történet magvát négy nő alkotja: Agnes, a haldokló, nővérei, Karin és Maria, akik eljötek, hogy mellette legyenek, és Anna, a szolgáló. A címben szereplő suttogások és sikolyok a négy nő suttogásai és sikolyai.”

Az Dél-Koreában, Csehországban és Szerbiában is vendégszerepelt előadásról  Iulia Popovici írta az Observatorul Cultural hasábjain: „Şerban Suttogások és sikolyok című előadása metareferenciális megközelítése a filmnek: az előadás színészeket és egy alkotói stábot mutat be egy film próbái és ennek forgatása közben, az alkotói folyamat pedig a végtermékkel azonosan, olyan művészeket ábrázol, akik művészeket játszanak, akik szereplőket alakítanak. Az előadás dramaturgiája így narratív szálakat és többszörös témákat kezel, miközben koherens szerkezetet keres a „hogyan lesz a művészetből élet” játéknak.”

Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint a www.biletmaster.ro weboldalon.