„Másodévesek voltunk, amikor jött a hír: tanítani fog Ló. Nagy tisztelettel vártuk érkezését Kolozsvárról, úgy éreztük már mindent tudunk róla, kivéve azt, hogy vajon mi lehet az a tudás, amit át akar adni nekünk. Amiért olyan fontos, hogy az utat megtegye. Megérkezett, leült, elkezdett mozgatni minket, és én csak arra emlékszem, hogy amit csináltunk, az olyan önfeledt volt, mint gyerekkorban a többiekkel tombolva rohangálni. Aztán beszélgettünk. Ja, hogy erről van szó, játszani tényleg azt jelenti, hogy játszani? Csak így,  teljes bedobással létezni a térben?  Nem rossz, megörültünk neki nagyon. Azonnal felvillanyzott, felpezsdített. Így persze már mindjárt más. Elbúcsúztunk. Majd napok múltán a következő hír: többet nem jön, nem sikerült kiegyezni a feltételek kapcsán. Nagyon bántuk, mert olyan különleges volt az a délután. Hát igen, ha Ló tanárunk lett volna...
Aztán mégis úgy alakult, hogy sokat tanultam tőle. Legtöbbet talán akkor, mikor ő volt Szoljonij és én Tuzenbach. Nehéz viszony. Rengeteget dumáltunk. Sokat beszélt arról, hogy élvezni kell az egészet, örömmel játszani. Milyen érdekes, már megint ugyanaz a lecke. Mikor őt nézem, ezt látom, valakit, aki arra vágyik, hogy teljesen elégjen a színpadon. Akár egy zen-tanításban.
Igazából nem is Lónak hívják, hanem Bíró Józsefnek. Igazából nem is tagja a társulatnak, mégis elképzelhetetlen, hogy ne legyen itt. Több mint harminc éve van a pályán, annak jelentős részét itt Kolozsváron töltötte. Erről fogunk beszélgetni, illetve mindarról, ami ezt megelőzte, és ígérem, megkérdem majd tőle, honnan e nemes becenév.”
Bodolai Balázs

meghívott: Bíró József
házigazda: Bodolai Balázs
főz: Laczó Júlia
kukták: Orbán Attila, Imre Éva
zenélnek: Sigmond Rita, Balla Szabolcs, Farkas Loránd