Naplótöredék: emberi test.

Yves Marc a kolozsvári workshopján arra kéri résztvevőit, hogy egyik mozdulatsoruk végén embriópozícióba érkezzenek. Aligha van köztünk, aki ne ismerné a testnek ezt a helyzetét: csináltuk, éltük, láttuk már mindannyian. Mégis egyszerre figyelünk fel a különlegessé váló pillanatra: mellettünk a táncszőnyegen egy embriót utánzó test, amint egyszerre öleli körül önmagát és születendő gyermekét.
Ugyanezt a testet sokszor láthattuk már, sokszor és sokan csodálhatták rendkívüli energiáját, szunnyadó erejét, megadását, plasztikusságát, a formát mindig feszültségben tartó izmokat, a határok kitolását akár a veszélyességig kereső megszállottságát. Közben azt a képességét is, hogy lehetőleg mellőzze a puszta mozdulatokat, hogy ne válasszon eszközt cél vagy tartalom nélkül.
Györgyjakab Enikő. Egy alkalommal feltettem neki a kérdést: miben hiszel? Gondolkodás nélkül vágta rá: a keresésben. Ezt már én teszem hozzá: valami olyanban, ami nem tudott, nem kipróbált, nem biztonságos, amiből bármi következhet, ami bárhová elvezethet. Nem valami kényelmes életfilozófia...
Amikor ezekkel a sorokkal arra próbálom biztatni Önöket, hogy jöjjenek el beszélgetni Enikővel, ő épp túl van egy különleges eseményen, s egy talán még különlegesebbhez közeledik. Megkockáztatom: boldogság az, amit látni rajta. Remélem, így fogunk május 20-án is találkozni vele, hogy Sinkó Ferenccel kikérdezhessük végre a munkáról, a mozdulatról, a keresésről, a gyermekkorról, a tanításról. És a boldogságról is.
Dimény Áron