Roger Vitrac

Viktor, avagy a gyermekuralom

Fordította: Vinkó József

Stúdióelőadás a nagyszínpadon
RO
EN
14+
2h egy szünettel

Viktor, kilencéves
Dimény Áron
 
Károly, Viktor apja
Bogdán Zsolt
 
Emília, Viktor anyja
Kató Emőke
 
Lili, a cselédlányuk
Varga Csilla / Kicsid Gizella
 
Eszter, hatéves, a szomszéd kislány
Albert Csilla
 
Antal, Eszter apja
Szűcs Ervin
 
Teréz, Eszter anyja
Vindis Andrea
 
Louségur, tábornok
Bíró József
 
Ida Mortemart
Kézdi Imola / Györgyjakab Enikő
 
A doktor / A néma hölgy / Mária, szobalány
Molnár Levente / Buzási András

rendező
Silviu Purcărete
 
díszlet- és jelmeztervező
Dragoş Buhagiar
 
zeneszerző
Vasile Şirli
 
zenei munkatárs
Incze G. Katalin
 
a rendező munkatársa
Albu István
 
a díszlettervező asszisztense
Petre-Tiberius Trifan
 
a díszlettervező asszisztense
Vladimir Iuganu
 
előadásvezető
Petre-Tiberius Trifan
A bemutató dátuma: 2013. november 29.
Vinkó József fordító engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.
Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

 

Az avantgárd irányzatok, így a szürrealizmus is határozottan elvetik a hagyományos műfajokat. Elvben a színházat is elutasítják, mert számukra az nem más, mint a polgári társadalom igényeit kielégítő kereskedelmi vállalkozás. Attól azonban nem zárkóznak el, hogy néha a színházi kifejezés eszközével éljenek. Az viszont, hogy valakit huzamosabb ideig és komolyabban is érdekeljen a színház, elfogadhatatlan számukra.
Nos, monsieur Roger Vitrac is a szürrealisták jeles tagja volt, míg el nem kezdett színdarabokat írni, sőt színházat nem alapított Antonin Artaud-val és Robert Aronnal. A huszadik század első felének egyik legforradalmibb színházát, az 1926-1930 között működő Théâtre Alfred Jarryt hozták létre, s emiatt a szürrealisták Vitracot kizárták csoportjukból.

Kizárás és kiátkozás ellenére tagadhatatlan, hogy az 1928. december 24-én a Comédie des Champs-Elysées-ben bemutatott Vitrac darab, a Viktor, avagy a gyermekuralom nem szürrealista dráma, vagy legalábbis nem hatják át erősen a szürrealizmus stílusjegyei.

Ha végignézzük a dráma szereplőlistáját, úgy tűnhet, hogy a korabeli párizsi színházakat tucatjával elárasztó bulvárdarabbal van dolgunk. Aztán amikor kiderül, hogy a kilencedik születésnapját ünneplő címszereplő, Viktor száznyolcvanegy centiméter magas, sejteni kezdjük, hogy itt nem feltétlenül a polgári élet szeletének realisztikus ábrázolásával, imitációjával állunk szemben. Már az első jelenet provokációk sorozata, ahogyan a kilencéves Viktor manipulálja a cselédlányt összetörve egy értékes Sèvres-i vázát, és azzal gyanúsítva a cselédet, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújt munkáltatóinak. Pillanatok alatt romba dől a polgári világ és értékek illúziója, s ennek a felfordult világnak a képét erősíti meg a szobalány és a gyermek replikaváltása is:

LILI: Viktor megőrült. Egy gyerek nem viselkedik így.
VIKTOR: Nincs itt semmiféle gyerek! Sosem is volt!

Egy olyan feldúlt és értékvesztett világgal szembesülünk, ahol a felnőttek hosszú passzusokat idéznek a Larousse Enciklopédiából, egyszerre beszélnek, és úgy viselkednek, akár a gyerekek. Nem csodálkozunk, ha Viktor a vacsorára érkezett Louségur tábornokon „pacigol”, hogy a szülők a gyermekek előtt élik ki túlfűtött szexuális vágyaikat, és csalják meg egymást, hogy a véletlenül odatévedt szellentő hölgy, Ida Mortemart vált ki Viktorból valódi érzelmeket, s hogy távozása után mindenki megzavarodik, az emberi viselkedés előreláthatatlan, a nyelv működése pedig ellentmond a józan ész szabályainak.

Mindez azt sugallja, ami a szürrealista mozgalom védjegye, hogy az élet valójában álom, hallucináció, hipnózis.