Rousseau, Jean-Jacques bírája. Párbeszédek


Stúdió

Szereplők: Laurent Prévot, Jean-Francis Maurel
Rendező és adaptáció: Jean-Francis Maurel

A bemutató dátuma: 2012. október 26.
Francia nyelvű előadás román felirattal
 


A franciaországi L'Arbre-Théâtre Társulat előadása, közreműködésben a romániai Francia Intézettel
A kiemelt fontosságú szöveg Jean-Jacques Rousseau életének egy nehéz periódusáról tanúskodik. Abbéli meggyőződésében, hogy egyetemes összeesküvés áldozata, amelynek célja beszennyezni az emlékét és kiforgatni értelmükből az írásait, Rousseau egy elképzelt pert vet papírra, amely során megvédi magát az utókor előtt, illetve “minden francia előtt, aki továbbra is szereti az igazságot”.
 
A komplex mű az ékesszólás és a retorika mesterpéldája. A rendező az önmagát marcangoló emberi lény érzéseinek, szenvedésének közvetlen érzékeltetésére törekszik, a szeretetvágyat és egyben a szeretni vágyást, a szabadságra és nyugalomra vágyó embert mutatja be, aki végül békére talál.
 
Az előadást Jean-Jacques Rousseau születésének háromszázadik évfordulója alkalmából mutatták be Genfben, idén áprilisban, majd Neuchâtel-ben és Lausanne-ban, valamint Franciaországban, Olaszországban és Belgiumban is vendégszerepelt.