---

Egy durva és mulatságos kamaszkori lázadás története, amelyet a fejezetek során az ifjú szerző is kigúnyol azáltal, hogy hangnem és stílus tekintetében a lehető legnagyobb szabadságot engedi meg magának; így áll bosszút a század emberi nyomorúságán. Az Isten mint páciens (barátja, Heiner Müller drámaíró darabjából kölcsönzött cím) az eredeti szöveg alapján készült szabad montázs. A színpad, akár a világ, káosz. Lautréamont szövege, amely döntő hatást gyakorolt a szürrealistákra, otthonra, termékeny talajra talál az előadásban. Az Isten mint páciens nem egyszerű adaptációja a Maldoror énekeinek, hanem Langhoff párbeszéde Ducasse-szal és a vele rokonítható lázadó költészettel. A kérdésre, miszerint elmondható-e az előadásról, hogy részben politikai jellegű, a Berliner Ensemble egykori társigazgatója így válaszolt: „Teljes mértékben politikai. Ez a munkám lényege, így nyilvánul meg a lázadásom az igazságtalanság, az erőszak, a társadalom lerombolása ellen. Dühös vagyok. A dühöm nem üvöltözésben és asztalcsapkodásban nyilvánul meg.“ Ez a szolid és józan düh érzékelteti velünk az eleven, bohó és epés szépséget, amely áthatja a Maldoror énekeit, egy bizonyos Isidore Ducasse, az egykori vagy állítólagos gróf Lautréamont művét.